Ez is csak egyike volt azon napoknak,amikor sehogy se tudom rávenni magam arra,hogy értelmes emberi lényként funkcionáljak. 11-kor keltem,csurom vizesen, nem tudom,hogy beteg voltam-e vagy csak az a hülye dínós álmom tehetett az egészről. Egy szó,mint száz, nagyon nyűgösen ébredtem és még a reggeli zöld teámat is kábé húsz percbe tellett megcsinálnom. Akkor már ott éreztem,hogy jobb,ha ma egész egyszerűen nem csinálok semmit sem.
Miután leküldtem az ipari mennyiségű egészséges nedűt, továbbá letudtam a napi Szex és New York adagot (egyébként fogalmam sincs,minek nézem, Carrie és Charlotte halálra idegesít azzal a ténnyel egyetemben,hogy ebben a sorozatban még a legcsóróbb csaj is lazán kipenget ötszáz dolcsit egy cipőért)egy rakat céget becéloztam az önéletrajzommal. Hátha. Ugyan februárban esedékes a diploma,de nem akarok akkor nekikezdeni munkát keresni.
Na,és. Miközben küldözgettem szerte a CV-ket, azon gondolkoztam,hogy valójában mennyire akarom én ezt. Persze,a körforgás egyszerű: albérletben lakom,tehát lakbért fizetek. Mivel lakbért van,pénz is kell. És mivel pénz kell, munka kell. Csak éppen pályakezdőként nem dúskálok az ajánlatokban,mert a két szép szememért(egyébként nem, mandulaszemeim vannak,túl kicsik) nem kapok lehetőséget sehol. Pláne nem olyan helyeken,ahova szívesen mennék dolgozni. Ahhoz,hogy én olyan környezetben dolgozzak, amikről kislányos álmaimban (és nem a dínósokban) fantáziálgatok,minimum sikerrel kéne lottóznom. Vagy olyasmi. Például az UNICEF-et is esélytelen megcélozni,mivel a honlapjukat nézegetve rá kellett jönnöm,hogy javarészt ők is önkénteseket keresnek. És bármennyire szívesen dolgoznék nekik, sajnos nem engedhetem meg magamnak,hogy napi 7-8 órákat lenyomjak ingyér'. A másik kis álmom pedig,hogy egyszer lesz egy teaházam, szintén megkövetelne egy laza ötmilliót,hogy beinduljon. Szóval egy ideig még biztosan maradnak az irodai munkák meg a kuncsorgás a lelketlen multiknak, hogy ugyan kérlek, ha már ennyire kapálózok,legalább válaszra méltasd a számtalan e-mailemet.
Ilyenkor meg mindig elkalandozok,hogy én milyen vagyok,milyen lehetek,mit akarok, jön a szokásos tangó. Rájöhetek egyáltalán valaha? Vagy az egész életem erről a keresésről fog szólni? Azt hittem,huszonhárom éves koromra képes leszek épkézláb mondatokban összefoglalni,hogy milyen ember is vagyok. Na,hát nagyon nem. Az egyetemen állítólag megtalálod önmagad. Jó,nem akarok igazságtalan lenni, van még 2-3 hónap,hogy az egyetem megmutassa nekem önmagam,de kétlem,hogy ez az ő dolga lenne. Mindegy is,lehet csak nyűgös vagyok. Hiányzik a barátom. Legyen már hétvége.
Meg had nyerjek már a lottón!
A téli időszakban lehet legnehezebben munkát találni, de nem szabad feladni. Az életben is akkor várható a siker, amikor a legkevésbé gondolunk rá, és csak úgy egyszer megtörténik.
VálaszTörlésA cv küldözgetés mellett pedig ha van olyan munkahely, ami könnyen és gyorsan megközelíthető, akkor személyesen is be lehet vinni, és lehet hogy pont ez lesz a siker kulcsa. Hallottam már, hogy volt, akinek pont ez segített. Kitartást! :)
Igen,ezen én is gondolkoztam már,egy próbát megér. Köszönöm! :)
TörlésIsmerős gondolatkörök. A magadra találás szerintem nem az egyetem alatt fog bekövetkezni, inkább csak az utolsó lehetőségei, hogy kiélvezd a tanuló-éveket (tök jó tanulni, jófej évfolyamtársak, stb).
VálaszTörlésÉn 1 éve, 25 évesen találtam rá arra a dologra, ami a szenvedélyemmé vált, és ami által már közelebb vagyok ahhoz a válaszhoz; ki is vagyok én. A lényeg: a megoldás pont ott van, ahol nem is gondolnád :)
Örülök neki,hogy Neked sikerült :) Most készülök visszaolvasni a régebbi bejegyzéseidet,úgyhogy felzárkózom lassacskán a történésekből! :D
Törlés