Mindenesetre egy élmény ezekkel az üde,fiatal, pre-humán egyedekkel együtt utazni három órát. Megtalálható minden féle-fajta belőlük: a népszerű csaj, aki három kézitáskával száll fel, és két perccel azután,hogy helyet foglalt, mindent a lehető legjobban látható helyre helyez, lett légyen szó akár ájfónról, márkás sálról, napszemcsiről vagy fejlődésben lévő melleiről. Aztán persze utána jön a sorban a kissé különc,de egy időben hiperstílusos hippi, aki a legnagyobb műgonddal tudta összeválogatni azokat a ruhadarabokat,amik első ránézésre szakadtnak tűnnek, de körülbelül egy havi minimálbért érnek. Ő általában leül a busz közepe fele, előveszi a Coelho/Oravecz/Müller/Popper könyvet és nagy sóhajok közepette minden ötödik oldalról kiposztol két sort facebookra, úgy tartva a mobilt,hogy még én is tisztán látom,milyen oldalon lóg épp,pedig három sorral hátrébb vagyok. Aztán ugye felszállnak a focista fiúk, a félrecsapott sapival a fejükön na meg a sporttáskáikkal. Kifejezetten figyelnek arra,hogy mindenki tisztán hallja az élménybeszámolót a legutóbbi edzőmeccsről. Érdekes módon mindegyik másnapos szokott lenni a fontosabb meccsek előtt, és ezek a másnapok persze megérnek egy húsz perces monológot,amit mindenkinek végig kell hallgatnia. Na meg persze vannak azok, akik a többség szerint nem különlegesek. Az átlag lányok/fiúk,akik szintén csak azért küzdenek,hogy épségben lekeveredjenek a heringjáratról és mehessenek dolgukra. Semmi feltűnő ruha, harsány átkiabálás a másik sorba. Bedugják a fülhallgatót és bámulnak ki az ablakon. Mindig próbálom elképzelni,min gondolkozhatnak, hogy honnan jönnek,milyen a családjuk, milyen az életük a másik városban,ahova éppen tartanak. Hogy milyen könyvet írnának, ha írniuk kellene.
Merengést félretéve, igazán nem akarok szemétkedni,én is voltam gimis. Viszont minden egyes alkalommal eszembe jut,hogy vajon én is ilyen (bocsánat,de) idegesítő voltam 4-5 évvel ezelőtt? Valószínűleg. Plusz,soha nem gondoltam volna (nyilván, ahogy senki nem gondolná) de én is beálltam azok sorába,akik úgy kezdik a mondatot,hogy "amikor én fiatalabb voltam..." és mindezt teszem huszonhárom évesen. Mindenki elindult egy lejtőn,amin nincs megállás,amiről mindenki látja,hogy nem jó, el is ismerik,hogy nem jó, mégsem tudnak ellene tenni semmit. Napi szintű agybaj,és mindenki felháborodik rajta,tudom,de ilyenkor az általuk mutatott tükörben látom magam: hogy én miben és mennyit változtam és hova változhatok még. Olyan irányba akarok változni,hogy ha írnom kéne egy könyvet, akkor olyan könyvet írhassak,ami megéri a betűit.
Visszatérve a gimisekhez: van köztük egy kedvencem. Minden héten látom a buszon. Körülbelül 16 vagy 17 éves lehet a fiú,és minden alkalommal ugyanazzal a szigorú arckifejezéssel ül le és bámulatos módon ez az arckifejezés semmit nem változik két óra leforgása alatt. Pedig mindig van egy-két lány,aki mellé zuttyan és rázúdítja élete fontos észrevételeit, ("baaasszus, otthon hagytam a gyújtómat"), meghökkentő tapasztalatait ("múlthéten mocsok másnapos voltam,de nem hánytam be a reggeli irodalomórán") vagy megosztja vele aggályait ("szerinted Kati lefeküdt Petivel abban a buliban?"), a srác mégis képes ugyanazzal a semmilyen mimikával végighallgatni és jó vastagon lesajnálni a lányokat. Mindig elképzelem,hogy egyszer már én is mellé ülök és beszélgetek vele. De elvetem az ötletet,mivel biztosan félreértené,és semmi kedvem magyarázkodni,hogy nem,nem tetszik nekem, csak tudod van úgy,hogy kíváncsi vagy egy ember mondataira.
El is mennék szó nélkül emellett,hiszen mindenki átmegy ezen az életszakaszon és mindenkinek el kell ismerni,hogy bizony 16 évesen mindannyiunkat fejbe kéne kólintani. De ez így van rendjén. Viszont miután a következő párbeszédet végighallgattam,minden jószándékom ellenére nem bírtam nem kiégni:
Lány1: Na és egyébként mi van Lacival? Múlthéten láttam,hogy nagyon egymás nyakán lógtatok.
Lány2: Á,semmi... úgy voltam vele,hogy talán,de mégse
Lány1: Mivan?
Lány2: Hát tudod,tök kedves meg amikor találkozunk udvarias,meg igyekszik a közelemben lenni,de facebookon valahogy akadozik a beszélgetés,ott mintha nem is léteznék neki.
Ha valaha is rábukkan erre,üzenem Lacinak,hogy kapja össze magát, fenébe a csokor virággal meg az udvariassággal és dobjon legalább egy kommentet szegény naivánknak, had érezze szerencsétlen,hogy tényleg számít!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése