Placebós nosztalgia

Valószínűleg túlságosan sok Placebo számot hallgattam ma délután és elkapott a nosztalgia. Tudniilik, sokat hallgattam őket gimi vége- egyetem eleje felé, amikor nem voltam túl jó passzban. Hozzátartozik ehhez persze az is, hogy rendre lemondom a bulimeghívásokat azon kapva magam, hogy már nem igénylem és hovatovább,még kellemetlenül is érint a dolog.

Tegnap este is sokat gondolkoztam ezeken,meg azon a mondaton,amit anno a lakótársammal elemezgettünk: hogy azoknak van szükségük az alkoholgőzös hajnalokra,akik valójában nagyon rosszul vannak valamitől. Mert, most így visszagondolva,tényleg így van.

Kőkemény túlzásokba estünk néhány barátommal tavaly meg tavalyelőtt. Nem volt olyan este,hogy ne a kollégiumban vagy a törzshelyünkön ittunk volna, és nem egy-két pohár bort, Habzsoltuk a mértéktelenséget,és ezt most nem azért mondom,mert prűd p*csa lettem,aki ezt elítéli,mert azért nyilván élveztem én is valamilyen szinten. Csak visszagondolva,tényleg szomorú. Akármennyit ittunk is,azért hazafele hajnalban, vagy reggel hatkor a konyhában cigizve mindig kénytelen voltam beismerni magamnak: nem vagyok jól,nem vidámságból csinálom. Egyedül voltam,rengeteg ember között. Nem tudtam,merre tart az életem,akarom-e azt,amit csinálok,hiányoztak az igazi barátaim (nem az ivócimborák) és persze még mindig sértett voltam és megbántott, rejtegettem a szívemet,amennyire csak tudtam. Sosem drámáztam,sosem veszekedtem, nem csináltam a fesztivált, inkább csak rendszeresen visszatértem ahhoz az életmódhoz,ami rettenetesen ki tudja égetni az embert. Egy idő után már nem volt elég az alkohol, unottan támasztottam a pultot,és a sok vadbarmon se tudtam már nevetni,akik mindenféle pletykákat terjesztettek arról,hogy milyen éjszakákat töltöttünk együtt (merthogy ezekből semmi sem volt igaz,a magánéleti zűrök után a legkevésbé a szórakozóhelyeken kovácsolt egyéjszakás kalandokra volt kapacitásom), inkább hányingerem volt ettől is. Ilyenkor elkerülhetetlenül kialakul az a helyzet,hogy mindenki ismer mindenkit,mindenki pletykál,de csak a felszínen és az akciós vodkában feloldódik minden, újra ott lesz egymásnak tíz ember,akiknek egyébként semmi dolguk sincs a másikkal,de mind a tíz annyira tönkre van menve,hogy jól esik elhinni,hogy van mellettük valaki,akivel ihatnak,akivel beszélgethetnek,még ha csak pár óráról is van szó. És akármennyire tisztában voltam ezekkel, csak a nappali fénynél voltam józan és stabil, utána minden este felvettem a telefont és mentem velük egy olyan buliba, ahonnan kimerülten és még sérültebben értem haza,mint előző este. 
Ez már nem az én bulim. És ez boldoggá tesz. Boldog vagyok,hogy vége,mert tudom,hogy ilyen téren instabil vagyok és hajlamos arra,hogy azt gondoljam,nekem ez jó. De hirtelen minden a helyére zökkent. Kezdtek megoldódni a bajaim,és lenyugodtam. Mert most már van,akire számíthatok, megölel ha baj van,és kiderült az is (ismét),hogy ki az igazi legjobb barátom. Szóval hálás vagyok. Nincs meg mindenem,amit szeretnék, de mindenem megvan,amire szükségem lehet, és már össze sem lehet hasonlítani azt a lányt, aki egy évvel ezelőtt tántorgott haza remegve, és azt,aki most itt ül. Aki hálás a Sorsnak,hogy ezt most mind átélheti és egy kis szerencsével,meg is értheti.

 

cím nélkül

Mostanság nem írtam, elhavaztak (haha...) az ünnepek meg a munkakeresés. Remélem, jól telt mindenki karácsonya és mindenki ugyanannyit zabált,mint én.

Karácsony másnapján bele is vethettem magam a tanulásba, január hatodikán vizsga,és nem engedhetem meg magamnak,hogy ez még egyszer elússzon. Most télen már feltétlen diplomát akarok,akkor is,ha ez előreláthatólag felemészti (majdnem) minden időmet és energiámat. JA,mert még azt sem írtam le,hogy január elején kezdek az új munkahelyemen,szóval tessék szorítani,hogy legalább egy minimális szinten is élvezzem és lehetőleg még a konyhára is hozzon valamennyit. Na de szóval, a tanulás még azt a csekély -szinte nem is létező- ünnepi hangulatomat is lerombolta,amit csak tovább tetézett a tény,hogy amikor kimentem a garázsba pár dologért,nem fáztam. PEDIG PÓLÓBAN VOLTAM. Botrányos,hogy Gaslight Anthemet hallgatok és tisztára olyan érzésem van, hogy legyen már holnap és üljünk ki a tópartra a többiekkel gitározni meg sörözni. ÍGY, DECEMBER 27.-ÉN.

Le is huppanok ismét az amerikai történelemhez, azon szerencséseknek, akik még megtehetik, további kellemes pihenést!

*sír*

  

 

Nem,nincs jobb annál az érzésnél,amikor itthon ülök az ágyon, hallgatom a szívverésemet,és tudom,hogy nemsokára hazaér. Átölelhetem, magamhoz húzhatom.

Talán egy érzés jobb csak: amikor hallom a kulcsot elfordulni a zárban.

Miku

Minden kedves erre tévedőnek szép napot kívánok, sok-sok csokival és édességgel! 

+18(egyébként a perverz fantázia tuti az öregedés jele. Süti ma írt egy sms-t,hogy Mikulás csomaggal vár otthon. mit ne mondjak, nem épp ártatlanul kuncogtam fel.)

Tévhitek

Könyvek foglalkoznak a témával,meg mindenhol azt lehet hallani,hogy a férfiak és a nők mennyire különböznek. Hogy Mars meg Vénusz, hogy az agy bal meg jobb félteke, meg érzelmek meg érvek satöbbi. De mi van akkor,ha nem is különbözünk annyira egymástól? 

Sosem érdekelt különösebben ez a téma,mindig csak elkönyveltem,hogy így van és kész,én nő vagyok,ő meg férfi. De a múlt hét folyamán egyre többször kaptam magam azon,hogy a Sütimmel pont azon kacagunk,hogy mennyire vicces helyzeteket produkál ez a dolog. (Nem olyanokra kell gondolni,hogy role-playing meg hogy szerepet cseréltünk, félreértés ne essék.)

Egy eset után fészkelte be magát a téma az agyamba. Hajnalban mikor mindketten már az igazak álmát aludtuk, a barátom telefonjának pittyegésére ébredtem. Süti is felkelt, elolvasta az sms-t majd nevetve mesélte,hogy az egyik haverja írt neki, miután sikerült becsajoznia, és értesítette az örömteli eseményről.

Mivan?

A pasik ugyanúgy kibeszélik ezen "pici" dolgaikat,mint mi, csak ők éppenséggel nem a pizsipartik biztos homályában, hanem inkább kihúzódnak a szórakozóhely mosdójába,hogy megeresszenek egy dicsekvő üzenetet. Ugyanúgy a legjobb barátjuk az első,aki megtudja és a hétvégi sörözés közben ugyanúgy kivesézik minden mozdulatunkat és mondatunkat. 

Egy másik alkalommal fültanúja voltam két haver elemző beszélgetésének is: "Ugyan már, biztos érdekled, láttam,amikor a karodra hajtotta a fejét, mosolyogott." Habár nem tettem szóvá a dolgot, csak magamban mosolyogtam, elkönyveltem,hogy a férfiak nem a Marsról és mi, nők nem a Vénuszról jöttünk. Nem bizony. Ugyanazon a bolygón élünk mind a ketten, a postacím mindkét esetben a Föld.

Muszáj elmennem

Ha esetleg eddig nem lenne elég hosszú a lista,hogy miért is lenne jó megnyerni a lottó ötöst,akkor most hozzácsapok még egyet: két napig sírnék boldogságomban,ha ezekre a helyekre elmehetnék,csak egyetlen egyszer életemben.



A tenger csillagai a Vaadhoo szigeten

Salar de Uyuni, Bolívia

Aaaarrghhhhnnnyyyyyprrr (L)

Milyenszépnapvanma, szerda

Ez is csak egyike volt azon napoknak,amikor sehogy se tudom rávenni magam arra,hogy értelmes emberi lényként funkcionáljak. 11-kor keltem,csurom vizesen, nem tudom,hogy beteg voltam-e vagy csak az a hülye dínós álmom tehetett az egészről. Egy szó,mint száz, nagyon nyűgösen ébredtem és még a reggeli zöld teámat is kábé húsz percbe tellett megcsinálnom. Akkor már ott éreztem,hogy jobb,ha ma egész egyszerűen nem csinálok semmit sem.

Miután leküldtem az ipari mennyiségű egészséges nedűt, továbbá letudtam a napi Szex és New York adagot (egyébként fogalmam sincs,minek nézem, Carrie és Charlotte halálra idegesít azzal a ténnyel egyetemben,hogy ebben a sorozatban még a legcsóróbb csaj is lazán kipenget ötszáz dolcsit egy cipőért)egy rakat céget becéloztam az önéletrajzommal. Hátha. Ugyan februárban esedékes a diploma,de nem akarok akkor nekikezdeni munkát keresni. 

Na,és. Miközben küldözgettem szerte a CV-ket, azon gondolkoztam,hogy valójában mennyire akarom én ezt. Persze,a körforgás egyszerű: albérletben lakom,tehát lakbért fizetek. Mivel lakbért van,pénz is kell. És mivel pénz kell, munka kell. Csak éppen pályakezdőként nem dúskálok az ajánlatokban,mert a két szép szememért(egyébként nem, mandulaszemeim vannak,túl kicsik) nem kapok lehetőséget sehol. Pláne nem olyan helyeken,ahova szívesen mennék dolgozni. Ahhoz,hogy én olyan környezetben dolgozzak, amikről kislányos álmaimban (és nem a dínósokban) fantáziálgatok,minimum sikerrel kéne lottóznom. Vagy olyasmi. Például az UNICEF-et is esélytelen megcélozni,mivel a honlapjukat nézegetve rá kellett jönnöm,hogy javarészt ők is önkénteseket keresnek. És bármennyire szívesen dolgoznék nekik, sajnos nem engedhetem meg magamnak,hogy napi 7-8 órákat lenyomjak ingyér'. A másik kis álmom pedig,hogy egyszer lesz egy teaházam, szintén megkövetelne egy laza ötmilliót,hogy beinduljon. Szóval egy ideig még biztosan maradnak az irodai munkák meg a kuncsorgás a lelketlen multiknak, hogy ugyan kérlek, ha már ennyire kapálózok,legalább válaszra méltasd a számtalan e-mailemet.

Ilyenkor meg mindig elkalandozok,hogy én milyen vagyok,milyen lehetek,mit akarok, jön a szokásos tangó. Rájöhetek egyáltalán valaha? Vagy az egész életem erről a keresésről fog szólni? Azt hittem,huszonhárom éves koromra képes leszek épkézláb mondatokban összefoglalni,hogy milyen ember is vagyok. Na,hát nagyon nem. Az egyetemen állítólag megtalálod önmagad. Jó,nem akarok igazságtalan lenni, van még 2-3 hónap,hogy az egyetem megmutassa nekem önmagam,de kétlem,hogy ez az ő dolga lenne. Mindegy is,lehet csak nyűgös vagyok. Hiányzik a barátom. Legyen már hétvége.

Meg had nyerjek már a lottón!